Az adóhatóság (ANAF) digitalizációja – Adóhatósági digitalizációs körkép, avagy az új e-Bürokrácia Romániában

Az e havi Biznisz Vitaminon Dr. Fekete P.P. Szilveszter adjunktus, adótanácsadó Románia új e-bürokráciáját ismertette. Az előadás során olyan szolgáltatásokat mutatott be, amelyek az ANAF SPV szolgáltatásán keresztül érhetőek el: így szó esett az e-factura, az e-transport, az e-sigiliu, illetve a hamarosan működésbe lépő SAF-T működéséről.

Az előadó elmondta, a digitalizációval elsősorban az adócsalókat igyekeznének kiszűrni, ám szerinte ahelyett, hogy csökkentenék a bürokráciát, csupán e-bürokráciára térnek át, tehát a probléma forrását a módszerrel nem oldják meg.

Az előadás közben a résztvevők az 1568 Bistro reggelijét fogyaszthatták el, amelyeket Pócsai András mutatott be.

Digitalizáció

Főleg a koronavírus járvány óta Romániában nagyléptékű hatósági digitalizáció zajlott. Ennek egyik látványos területe az aóhatóság (ANAF) digitalizációja is. Ami Romániában történik tehát, az egy váltás a papír alapú bürokráciáról az e-bürokráciára – mondta el az előadás bevezetőjeként Fekete P.P. Szilveszter.

Ismertette továbbá, Romániában több mint 10 millió lakos nem rendelkezik alapvető digitális készségekkel, bár körülbelül 13 millióan használják az internetet. A vidékiek 91%-a nem veszi igénybe az e-governance vagy a helyi adminisztrációs szolgáltatásokat online, a lakosság 81,5%-a nem használt internetes bankolást. Románia 2022-ben utolsó helyen áll az EU-ban a digitális gazdaság és társadalmi index (DESI) értékét tekintve is – derül ki az Európai Bizottság adataiból. Hazánkban ugyanakkor a legalacsonyabb a DESI növekedési üteme a 2015-2022-es időszakban.

Elhangzott, február 7-én Marcel Bolos úgy fogalmazott, hogy most folyik a digitalizáció Romániában, „az e-áfarendszer bevezetése innováció, ami megváltoztatja az adófizetők interakcióját.” A rendszertől azt várja tehát a pénzügyminiszter, hogy megoldódjanak a problémák, az adócsalók kiszűrődjenek.

Adózás szabályozása Romániában

Az új adótörvénykönyv 2015-től érvényes, és 142 jogszabály módosítás történt azóta benne, idén már csak 18 módosítás – sorolta az előadó. A módosításokat lassan szoftveresen sem lehet követni.  Nem a digitalizáció a baj, hangsúlyozta, nem az új rendszerbe való lépés, hanem annak kivitelezése, megoldása, hiszen nehezen lehet nyomon követni, főleg a módosítások miatt.

SPV – spatiu privat virtual

A felületet ingyen biztosítja az adóhatóság, ezen keresztül működnek az adóhatósági szolgáltatások – tudtuk meg. Ezen belül elkülönülnek a cégekre és személyekre vonatkozó részek. Az oldalról le, illetve fel is tölthetőek a dokumentumok.

  1. E-factura működése: A cég, aki kiállítja a számlát, feltölti az SPV-re, a másik fél pedig letöltheti azt – ismertette az előadó. Hangsúlyozta azonban, 60 napig marad az adat a rendszerben. Ezt mindenki használhatja, aki Romániában működik, elvileg nonprofit és egyházi szervezetek is. Ha fizikai személynek értékesítünk, jövő évtől azt is fel kell tölteni, ha pedig cégtől cégnek számlázunk, azt szintén – mondta el. Januártól júniusig kötelező volt az elektronikus és klasszikus forma használata egyaránt, azzal a feltétellel, ha öt napon belül a digitális mellékletként szerepelt. Június után csak az elektronikusra van szükség, kiegészítő jelleggel lehet csatolni a papír formátumot is. A feltöltés után a számlákat nem lehet javítani vagy érvényteleníteni, a kiállítás után még igen. Ha javítanánk, arra külön opció létezik: az eredetit kell megismételni, javított formával dolgozva.
  2. E-transport: 2022-ben lépett érvénybe, eredeti célja az volt, hogy Románia területén az adózási kockázatos termékek szállítását leszűkítsék, kézben tartsák. Ezeket kellett feltölteni. Idéntől a nemzetközi szállításokat is fel kell tölteni – hangsúlyozta az előadó. A feltöltések elmulasztása, csalások esetében a büntetések 20 ezertől 100 ezer lejig terjednek.
  3. E-sigiliu: Lényege, hogy a VÁM-osok lezárják a kamiont. A feltételeknek nem megfelelés kettős büntetést von maga után – sofőrt és céget egyaránt.
  4. SAF-T: Olyan komplex fájl, ami a cég bekönyvelt adatait tartalmazza – pl. vevőket, szállítókat, tranzakciókat, készleteket, befektetett eszközöket.

Összegzésként az előadó elmondta, a digitalizáció bár hasznos, de látszatintézkedésekkel a problémákat nem oldjuk meg, a költségvetési hiányt nem fedjük le.

Megosztás

Facebook
Twitter
LinkedIn

Kapcsolodó hírek

Tekintse meg az alábbi cikkeinket is!

Térképpel a célok fele

„A célok elérése során sokkal fontosabb az eredmények helyett a folyamatra koncentrálni, a fókuszt az

Exit! Eladjam vagy ne adjam?

A cégeladás témájával zártuk az évet az RMKT Közgazdász Borklubon. Meghívottjaink Rigó Ferenc, a Travelminit