Februárban ismét BizniszVitaminnal jelentkezünk! Költség vagy haszon a biztosítás? Simpf Norbert Pál biztosítási bróker szakmai előadásában bizonyos csődök bemutatása után a fogyasztóval való bizalom kialakításáról számolt be, majd az örök kérdésre igyekezett választ adni: lehet még hitelesen biztosítási megoldásokat kínálni egy olyan piacon, ahol az elmúlt 8 évben 2 évente ment csődbe egy-egy biztositó társaság?
A Planetariumban tartott szakmai előadást Berke Sándor mesterszakács császármorzsája ízesítette.
A csődök szinte elkerülhetetlenek, „mindig történik valami, ha pedig még nem történt meg, a későbbiekben egyre nagyobb arra az esély, hogy meg fog.” Előadása elején Simpf Norbert kiemelte, munkájának a legfontosabb része az ügyfél igényeit felmérni, meglátni a kockázatokat, azokra megoldást keresni. Tehát a probléma felmérése és annak elhárítása a cél, a bizalmatlanság elkerülésével.
„Mindig történik valami”
A továbbiakban az előadó néhány nagyobb csődöt, majd ezeknek a piacra gyakorolt hatását vette számba. Így többek között érintette a 2015-ös ASTRA botrányt, a 2016-os CARPATICA ügyet vagy a 2022-es CITY INSURANCE és a 2023-as EUROINS csődöt is. A fellépő problémákat minden esetben kétes ügyek vették körül – mondta el.
Utóbbi kettő esetében azt is elmondta, a cégek az RCA (Răspundere Civilă Auto) piac 75%-át birtokolták, amelyhez nagyon olcsón férhetett hozzá az ügyfél. Tehát az RCA-val tulajdonképpen átvállalták azt a felelősséget, amelyet az elkövetőnek kellett volna viselnie. Aki tehát igényelte, a legolcsóbb szolgáltatást választotta, hiszen ő maga nem, hanem a kárt elszenvedő fél részesült benne. Egy idő után azonban a cégek már nem tudták teljesíteni az ígérteket, a fogyasztók mellől tulajdonképpen eltűnt a biztosító társaság, emellett áremelkedéssel is számolniuk kellett. „Az öngondoskodás elve nálunk nem nagyon működik, olcsó biztosítást kötni veszélyes, de ezt nem tudatosítják az emberek.”
Miért sikeresebbek más biztosító társaságok? Az előadó elmondta, elsősorban azért, mert többféle biztosítással foglalkoznak, amelyek nem járnak nagyobb kockázattal.
Költség vagy haszon a biztosítás?
Az említett cégek tehát nem teremtettek bizalmat az emberben. Hogyan alakul mégis a piac? Mi van az RCA-n túl? „Mindenki igyekszik a profiljához mérten felépíteni valamilyen más üzletágat.” Ilyen például az egészségügyi biztosítás, amelyet plusz szolgáltatásként juttatnak, lojalitást, motivációt segítő eszközként. Ahol elvérzik az RCA, ott nyernek teret a többi biztosítási termékek – tett hozzá. RCA esetében elsősorban a legolcsóbbat keresik, de ha saját hasznunkra kötik a biztosítást, fakultatív termékként, teret engednek a szolgáltatásnak, és nem annak költségeit tekintik. Érdekeltté kell tenni tehát a felhasználót, hogy megértse, a szolgáltatás miért jó neki.