Teázással indult a márciusi Biznisz Vitamin, amelynek meghívottja Szarukán László, a bécsi Demmers Teehaus tea nagykövete volt. A beszélgetés során felidézte, hogyan került kapcsolatba a teák világával, de azt is megtudtuk, hogyan kezdte forgalmazni Romániában a bécsi teamárkát. Mindez harminc éve történt, azóta saját teakeverékeit is piacra dobta, illetve, mint elmondta, erdélyi termelők teáit is szorgalmazná a jövőben.
A teakóstolással egybekötött bemutatón bebizonyította, a tea sokkal több, mint egy meleg ital megfázás idején. A teakészítés számára egyfajta meditáció, a teázás pedig kapcsolatépítés, kultúra, üzleti lehetőség. Megismerhettük a helyi, de az indiai és török piac teázási szokásait, illetve azt is elmondta, hogyan változtatott a szokáson országunkban a pandémia megjelenése.
Ha még nem ittál jó teát, nem a jó minőséget választottad, vagy nem jól volt elkészítve. Szarukán László hangsúlyozta, a tea minőségén kívül figyelni kell az áztatás idejére, a víz hőmérsékletére, de a tea csomagolási ideje is számít, amire külön hangsúlyt fektetnek raktárukban. A beszélgetés végén saját tippjeit is megosztotta a jó tea elkészítéséhez. Az 1568 Bistro reggeli eseményén a teák mellé a résztvevők Berke Sándor mesterszakács teaszendvicseit fogyaszthatták.
Ajándékboltból a teák világába
Szarukán László felidézte, a ma ismert Demmers Teehaus romániai vállalkozását 30 éve kezdte működtetni, akkoriban még igen keveset tudott a teák világáról. A bécsi teamárkát forgalmazó vállalkozása egy keleti világot megidéző ajándékboltként indult, ahol a visszatérő vendégek köszöntésére kezdtek el teákat is felkínálni, mindezt a kezdetekben ingyen, az ausztriai Demmers Teehaus segítségével, akikkel partnerséget kötöttek. Az ajándékbolt egy év múlva bezárt, helyette megnyílt Romániai első igazi teaháza, a Bahia Blue – emlékezett vissza. A 90-es években nehéz volt fenntartani a 3 lej értékű teákat árusító boltot, egy idő után pedig komolyabb pénzügyi munkálatokra is szükség volt, a testnevelés szakot végző Szarukán László pedig a vállalkozások világába csöppent, hogy elképzelését továbbvigye. A 30 év alatt kétszer is csődbe ment az üzlet, de pozitívan álltak az ügy mellé, mindig újrakezdték – mesélte. A kis teázóból Szőcs Géza költő, politikus segítségével létrehozták a Qui One Quint teázót/klubot, amelyet nem reklámoztak, csak „klubtagoknak” tartottak fenn. „Annak a helységnek én voltam a pincére, takarítója, beszerzője, én csomagoltam a teát, tehát mindennel is foglalkoztam. Itt nyílt meg a világ, itt lett valódi vállalkozás a hobbiból. Ezen a helyen a teát tettük előtérbe, mindenki magának készítette el a segítségünkkel.”
Szeretni, amit csinálsz
Az üzlet kinőtte magát, másfél év alatt megtöltötték Kolozsvárt szálasteával. A szálasteát kézzel, gép nélkül szedik, így minőségben is erősebb, ezzel ellentétben a plikkes tea a szárítás után, a szita alatt maradt porból készül – magyarázta az előadó. „Eldöntöttem, hogy a minőséget szem előtt tartva én csak a szálas teát forgalmazom. De mivel ennek mennyiségét nem tudták mérni, a vendéglátósok eltávolodtak tőle, csak azoknak sikerült eladni, ahol a tulajdonos vagy menedzser érdekelt volt. Itt eldöntöttük, a plikkes teát is forgalmaznunk kell.” A kávécégek segítettek a forgalmazásban, de komplementáris termékként kezelték a teát, nem került külön kategóriába, nem volt rá igény. A HORECA biznisszel valamennyire mégis sikerült az emberekkel megismertetni a jó minőségű teát, így tudtak továbblépni, és megnyitni Kolozsváron az első teaboltot, a Demmers Teehaust. „A kezdetekben országszerte több, mint hét boltunk volt, minden városba személyesen mentem el megtanítani a teakészítés fortélyait, a termékek mellett a tudást is át akartam adni – megtanítani, mit kell tudni a 82 országból elhozott, több mint 300 fajta teáról. Azonban, amikor visszamentem ellenőrizni, sok dolog nem volt betartva.” A franchise rendszer nem működött az elképzeltek alapján, a tudás átadása nem sikerült, Bukarestben 10 évig, Konstancán 4-5 évig, Vásárhelyen 2 évig voltak életben, Kolozsváron pedig 15 éve vannak jelen, a mai napig. „A társam minden nap az üzletben van, olyan vezetőként, akit valóban érdekel a teák világa.”
Kihozni a legtöbbet
A HORECA-ba való növekedés után Kőröspatakon központi raktárt is építettek, az osztrák Demmer úr segítségével, ahol frissen csomagolják a teát, az öregedési folyamatot lassítva. „Nincs olyan tea Romániába, ami frissebb, mert mi a rendelés napján csomagoljuk.” Ezen kívül egy mozgóbárt is létrehoztak, amellyel eseményekre, fesztiválokra, kiállításokra járnak, a vásárlók előtt elkészítve a teát. Szarukán László most már nemcsak a Demmer teamárkát, de 30 év tapasztalat után saját teaválogatását is piacra dobta. Mint elmondta, Európában a legtöbb gyógynövény egy négyzetméteren Erdélyben terem, így igyekszik az ottani begyűjtők gyógynövényeivel is foglalkozni, azokat megfelelően csomagolni, a közönség elé tárni.

„…csak, amikor beteg vagyok”
Szarukán László elmondta, fontosnak tartják a teakészítés lépéseinek átadását, így nagy figyelmet fordítanak a tanításra, már egészen fiatalok életébe igyekeznek a teakészítés fortélyait bevinni. Ha teakészítésről van szó, az emberek többségének válasza hasonló: „csak akkor iszom teát, amikor beteg vagyok.” Szarukán László hangsúlyozta, ha valaki nem szereti a teát, nem a számára megfelelő ízvilágot választotta vagy nem jól volt elkészítve a tea. „Ezért van szükség a teakóstolókra, hogy felmérjük, melyik felel meg az ízlésünknek.” Romániában az igazi teát csak az elmúlt 10 évben kezdték el vásárolni, köszönet a Lipton cégnek – ami alacsony teaforgalmazó, de nagy összegeket költenek a reklámjaikra. Főleg a gyümölcsteákat fogyasztják, de az egészséges zöldtea is kezdi utolérni ezek forgalmazását – tudtuk meg.
Változás a pandémia idején
A teapiac világszinten 48 milliárd eurós biznisz volt 2024-ben, Európában majdnem 4 milliárd eurós értéke van. Európában a piac stagnál, sőt, időnként esik a tea forgalmazása, ellenben Romániában az utóbbi időben csúcsrekordokat ér el. A kovid időszaka volt a sorsfordító, amikor a teázás egészségügyi hatásaira is koncentrálni kezdtek az emberek, az online rendelés, a minőségi tea fogyasztása felértékelődött. Az emberek rájöttek, a kávé koffeintartalma helyett a zöldtea lassú felszívódó hatása sokkal éberebben tart, amire nagyobb szükségük volt.

Teafogyasztás a világ területein
Mint ismeretes, Kína és India a piacvezető teakészítés szintjén, csak Indiában három nagy termő régió ismert. Kínában teavásárlás előtt mindig megkóstolják a terméket, hiszen az minden évben, minden időszakban változik – nem ismerhető előre. Évi négy szüretet tartanak, amelyeknek különböző ízvilága, minősége van. Régebben a negyedik szüret termékeit itták a legtöbben, de az ország felemelkedése után a legjobb minőséget is vásárolni kezdték helyileg, így Európába, Amerikába egyre kevesebb jut ki. A másik nagy teafogyasztó ország Törökország, ahol fejenként több mint 3 kilót fogyasztanak. Náluk a nagy koffeintartalmú feketetea a legismertebb, de hatásai miatt nagy figyelmet fordítanak a teázás melletti étkezésre, illetve folyadékbevitelre is.
A tea összehoz
Meg kell tanulni jó teát készíteni. A tea igazi szocializálódás, segít, hogy több időt töltsünk a szeretteinkkel. Emellett az utazások idején is összehozza az embereket. „Átutaztam Afrikát egy terepjáróval, két hónap alatt 14 országban, 3 háborút éltem át, és mindig a tea mentett meg; az emberekkel való konfliktushelyzetet, a nyelvi akadályokat mindig megoldottam vele.”
A teázás fontos betartandó lépései
A legegészségesebb, zöld tea esetében: legfontosabb, hogy vásárolj jó minőségű teát; kis mennyiséget vegyél mivel gyorsan oxidálódik – főleg, ha új teát vásárolsz, amit még nem ismersz; fémdobozban, fénytől és nedvességtől, más aromáktól elzárva tartsd; ha lehetséges, jó minőségű forrásvizet használj, maximum 80 fokon (ha nincs hőmérős forraló, a felforrt vizet 10 percig hagyjuk állni, hogy 80 fokra csökkenjen); az áztatási idő maximum 3 perc, ha tovább hagyjuk, a csersavak megváltoztatják az ízét, keserűvé válik. Ezek betartását elmulasztva nagyon sokan eltávolodnak a teától. Szarukán László tanácsolta, vendéglátóiparban, ha elrontottuk a készítés lépéseit, inkább dobjuk ki a teát, és készítsünk újat, ne hagyjunk a vendégnek rossz tapasztalatot. Fekete tea esetében a maximum áztatási idő öt perc, 90 fokon, a gyógynövény- és gyümölcsteáknál pedig ugyancsak 90 fokos vizet használjunk, ezeket több ideig is áztathatjuk, vagyis minimum 6-8 percet. A minőségi teaboltok mindig feltüntetik a csomagoláson a lépéseket, azokat be kell tartani – hangsúlyozta. Egy adag teát addig lehet beáztatni újra és újra, amíg víz íze lesz, tehát többször felhasználható. A reggel beáztatott teát a nap bármely pontján újra lehet áztatni, másnap már nem. Így az ízvilágot is lehet próbálgatni, ami az áztatás idejétől változni fog.
A teák királya
Az előadó beavatott, a matcha japánteát igyekeznek az utóbbi időben egyre inkább szorgalmazni, amire egyre nagyobb a kereslet, világszinten is. Emiatt a minősége csökkenni kezdett. A matcha az egyetlen zöldtea, amit teljes egészében elfogyasztunk. Antioxidáns tartalma miatt segíti a szervezetet fiatalon maradni. Szüret előtt az ültetvényeket befedik, hogy klorofilt termeljen, emiatt lesz sötétzöld, amit aztán megdarálnak. Az íze miatt latte formájában, tejjel kezdik fogyasztani a legtöbben, később térnek át a vízzel való fogyasztására.