Csúcsszezon a reklámiparban

Az év utolsó RMKT Biznisz Vitaminján már a karácsonyra készülődtünk, ezúttal Réthy Hajnal, a Wedas értékesítési igazgatójának Üres termék logóról álmodik című előadását hallgatva. Meghívottunk a reklámtermékek értékesítése mellett arra is kitért, hogy ezekre hogyan lehet akár karácsonyi ajándékként is tekinteni.

Miért érdemes reklámterméket értékesíteni

A reklámok manapság annyira az életünk részévé váltak, hogy legtöbbjüket már észre sem vesszük. Nem kizáró ok, de azért is érdemes reklámtermékekkel promoválni, hogy eltérjünk a megszokottól. Reklámtermékek értékesítésével ugyanis plusz töltetet adhatunk cégünknek, és nyomulás helyett figyelmességet fejezhetünk ki klienseink, akár alkalmazottaink felé. Ha pedig megfelelő reklámterméket választunk arculatunkhoz, egy plusz tartalmat adunk ezzel a logónkhoz. Szolgálhatnak ezek státuszszimbólunként, jelezve, hogy éppen milyen termékeket használunk, de kifejezhetik azt is, hogy mely közösséghez tartozunk. 

Újdonságok a piacon 

Mint a legtöbb cégnek, a Wedasnak is alkalmazkodnia kellett az elmúlt időszak nehézségeihez. Szerencsére az ipar gyorsan reagált, és olyan egészségügyi termékeket kezdtek arculatozni, mint például az arcmaszk vagy kézfertőtlenítő. De megjelentek antibakteriális írószerek, füzetek, táskák, sőt fertőtlenítő telefontöltő is. Egy cég hírnevén pedig mindenképpen dob az a gesztus, hogy egy nehéz időszakban újdonságokkal áll elő az alkalmazottai számára. Réthy Hajnal emellett azt is kiemelte, hogy a szállítások sokszorozódása miatt ugyanakkor papírválság is fellépett a piacon, amelyre nagyobb figyelmet kell az elkövetkezőkben fordítaniuk.

Bambuszban a jövő 

Napjainkban egyre tudatosabban vásárolnak az emberek, igyekeznek minél kisebb ökológiai lábnyomot hagyni maguk után. Ehhez igazodva a reklámipar különféle alapanyagok felhasználásával dolgozik. Legelterjedtebbnek talán a bambusz tekinthető, ebből készülhet akár bögre, füzet, alátét vagy írószer, de közkedvelt alapanyag lett a parafa is. Plasztik helyett egyre több üveget vásárolnak, de elterjedt alapanyag lett a kávéörlemény vagy a szalma is.  Újdonságnak talán a kőpapír nevezhető, ami préselt kőből, illetve gyantából készül, és különleges tulajdonsága, hogy egy megázás után eredeti formájára szárad vissza. 

Statisztikai adatok 

A számok világát bevonva Réthy Hajnal néhány statisztikai adatot is közölt az érdeklődőkkel:

  • az ajándékba kapott reklámtermékek 90%-át heti rendszerességgel használják is (például szatyor)
  • csupán 10% az, ami tobábbajándékozásra kerül 
  • a termékek 87%-a több, mint egy évig van használatban 
  • az emberek 66%-a jobban emékszik egy logóra, ha azt egy reklámterméken látta.

Ugyanakkor hangsúlyozta, minél több helyen jelenjen meg a logód, hiszen minél többször látják, annál közelebb kerül az emberekhez. De beszéljenek a számok, a fentebb említett adat is jelzi, hogy ezáltal sokkal hatásosabban lehet fellépni, mint például egy hirdetett reklámmal. 

Reklámterméket ajándékba 

Ismét a statisztikához fordulva kijelenthető, hogy a legtöbben (66%) szívesebben dolgoznak olyan cégekkel, akik ajándékoznak reklámterméket. Túltekintve azon, hogy egy ajándéknak mindenki örül, a cég legfőképpen azt szeretné kifejezni vele, hogy értékeli az alkalmazottja/partnere munkáját. Az ajándékozott pedig hálából használni fogja az adott terméket, büszkén vállalva azt, hogy ő hová is tartozik. Réthy Hajnal vallja, hogy sokkal eredetibb egy olyan terméket ajándékozni karácsonyra, ami valamit képvisel, értéket hordoz, mint például egy egyszerű utalványt. Ne csak ajándékot akarjunk adni tehát, mérjük fel a másik fél igényeit, így a terméket biztosan használni fogja, kifejezve ezzel hovatartozását, akár háláját is.

A karácsonyon túlmenően Réthy Hajnal eddigi tapasztalatai szerint két olyan kiemelkedőbb helyzetet említett, amelyekre reklámtermékeket igényeltek: esküvő és temetés. Ezeken az eseményeken ezen termékek megjelenhetnek mint hálaajándék vagy éppen szimbolizálhatnak megemlékezést is.

Az előadást hallgatva a résztvevők ehető karácsonyi díszeket kóstolhattak, amelyeket Berke Sándor mesterszakács készített és mutatott be. Aki pedig nem tudja, hogy milyen díszeket rakjon idén a karácsonyfájára, itt a tuti ötlet: egy pár házilag csomagolt mézeskalács vagy mandulás sütemény nem csak jól néz ki, de készítése közelebb hozza a családot a karácsonyi készülődés során.

Megosztás

Facebook
Twitter
LinkedIn

Kapcsolodó hírek

Tekintse meg az alábbi cikkeinket is!

Adatalapú cégvezetés

Az adatalapú cégvezetés témája került terítékre a márciusi Vállalkozásokról nyitottan többszemközt eseményén. A szakmai beszélgetésen