Energetikai tapasztaltok és kilátások

A szeptemberi Vállalkozásokról nyitottan többszemközt meghívottjai – Nagy-Bege Zoltán energetikai szakember, Nyulas Bernát, a Fomco tulajdonos igazgatója és Vincze Tamás, az East Grain vezérigazgatója – energetikai tapasztalataikat, tanácsaikat osztották meg a hallgatósággal. Mint ismeretes, Európa energiaforrás terén korlátozott – a földgáz és kőolaj 90%-a importálva van, így már évekkel ezelőtt olyan felé nyitott, amiben van potenciál, a megújuló felé fordult, és igyekszik olyan erőműveket finanszírozni, amelyek a szennyező erőműveket váltják ki – ismertette a tényeket Nagy-Bege Zoltán. Ilyen megújuló energiaforrás a napenergia, amely az előadás központi témájává vált.

Fomco Solar System szimuláció

A szakmai beszélgetés bevezetőjeként Nyulas Bernát a Fomco Solar System napelemrendszerekkel munkálkodó cég egy olyan szimulációját mutatta be, amely segít megállapítani, mennyi idő után térül vissza az az összeg, amelyet a cég által működtetett napelemrendszer üzemeltetésének befektetése igényel. A rendszert 2021-ben állították fel, 2022-ben elemezték, a szimuláló szoftver adatait összehasonlítva azokkal az adatokkal, amelyek reálisan, konkrét termeléssel generálódtak. A szimuláció eredményeként született megtérülési időszak nagyban hasonlított a realitáshoz. A szoftver 4 éves megtérülést jósolt, 25 évre tekintve ez 840.000 euró termelést jelent, abban az esetben, ha saját tőkéből finanszírozzák (tavalyi energiaárakkal számolva). A szoftvernek egy másik verziójával kiszámolták a megtérülést abban az esetben is, ha a befektetés 10%-os önrésszel, 12%-os éves kamattal történik; ezesetben a megtérülés 5,3 év volt, 25 év alatt pedig 790.000 eurót termel. Ehhez képest a rendszer reálisan 3,86 év utáni megtérülést eredményezett. Vincze Tamás hozzátette, a megtérülésnél fontos tényező, hogy éppen mekkorák az energiaárak. Saját cégének példáját ismertetve elmondta, a beruházás évében az energiaárak nagyobbak voltak, akkor 3-4 év megtérülésre számítottak, a jelenlegi árakkal ez mára 6,5 évre nőtt – ami szintén egy jó érték, tette hozzá.

Napelemrendszerek működése – a tározás szerepe

Nagy-Bege Zoltán egy hétköznapi példával szemléltette a napelemrendszerek működésének sajátosságait. Mint ismertette, egy normál háztartás fogyasztási kapacitása 10 kwh, a normál magatartás szerint egy ilyen háztartási fogyasztónak 15 kwh-ás napelemrendszert ajánlott működtetnie. A rendszer csúcstermelése nyáron, 12:00 és 16:00 óra között van, ekkor termel a legtöbbet, ám egy normál fogyasztó ebben az időintervallumban éppen nem fogyaszt, mivel nem tartózkodik otthon – tehát a maximális termelés idejében a háztartásnak nincs fogyasztása. Ilyenkor a hálózatban megnő a feszültség, és az inverter leáll, hogy a rendszert védje. Ezen problémák orvoslására az egyik megoldás a tározás – helyben vagy a hálózatelosztó által.

A tározókapacitás értékének alakulása

A tavalyi évhez képest a napelemrendszerek ára csökkent, sőt, az ellátásproblémák miatt az elmúlt 15 évben folyamatos csökkenés volt érzékelhető – fejtette ki Nagy-Bege Zoltán. Azon kívül, hogy az Európai unió támogatja a már említett megújuló rendszereket, a termelő kapacitásokat is igyekszik Európába létrehozni. Ám egyelőre nem tűnik úgy, hogy ezt a tevékenységet át tudná venni Kínától. E működési elv alapján a tározókapacitás költsége is csökkent, tette hozzá, ha 2022-ben 1 mw tározókapacitás 400.000 euróba került, az most 250.000-re csökkent.

Villamos hálózatok becsatlakozási feltételei

A villamosenergia igénybevétele univerzális jog, aki fizet érte, joga van csatlakozni a rendszerhez. Ennek igénybevétele egy csatlakozási kérelem benyújtásával kezdődik, amelyben szerepelnek a csatlakozás feltételei. Mindaddig, amíg a leendő termelő nem kér nagyobb termelőkapacitást, mint amekkora a jelenlegi fogyasztási kapacitása, a csatlakoztatás egyszerű, sőt, ebben az esetben csatlakoztatási engedélyre sincs szükség, utólag is kiállíthatják a csatlakozási bizonylatot. Abban az esetben azonban, ha nagyobb termelőkapacitásra van szüksége, a csatlakozási költségek ára vállalhatatlanná válik, a hálózaterősítés költsége miatt. Igaz lehet ez egy kistermelőre is, ha az a környezet, amiben működtetni szeretné rendszerét, eleve nagy energiát használ.

Az előadás folyamán feltevődött a kérdés, milyen alternatívát ajánlanak a szakemberek a napelemrendszerek helyettesítésére. Kifejtették, alternatívák bár léteznek, a nap energiája a leghatékonyabb; a szél vagy víz is betölthet hasonló szerepet, azonban ezek megléte nem annyira kézenfekvő, mint a nap energiája.

Megosztás

Facebook
Twitter
LinkedIn

Kapcsolodó hírek

Tekintse meg az alábbi cikkeinket is!

Adózási reform Romániában

A novemberi Biznisz Vitamin előadója Dr. Fekete P.P Szilveszter egyetemi adjunktus, adótanácsadó volt, aki ismertette,