Hatékony cégszervezés: Növekedés 2-3 főtől 15-20 főig

A cégnövekedés gyakorlati lépéseit mutatta be a februári Biznisz Vitaminon Dezső Péter üzleti tanácsadó, az RMKT Kolozsvár alelnöke. Beavatott abba, hogy a növekedés pillanatában milyen vezetői döntések és cégstruktúrák segítenek a hatékony működés kialakításában, de a szervezeti felépítésről is beszélt. Majd olyan elméleti és gyakorlati lépéseket elemzett, amelyek tapasztalatai alapján egy cég növekedésében meghatározóak lehetnek.

Az 1568 Bistro hangulatos reggelijén a szakmai eszmecserét ezúttal is Berke Sándor mesterszakács különlegességei tették még élvezetesebbé – az Ízek szerelmesei menü hortobágyi palacsintából és citromos süteményből állt.

Az EU a cégméreteket négy kategóriába sorolja: mikróvállalkozás, ahol 0-9 alkalmazottal, kisvállalkozás, ahol 10-49 alkalmazottal, középvállalkozás, ahol 50-től 249 alkalmazottal, és nagyvállalkozás, ahol 250-nél több alkalmazottal dolgoznak – kezdte az előadást Dezső Péter.  

A növekedés témájáról beszélve elsősorban azt kell eldönteni, hogy szeretnéd-e a mikróvállalkozást a következő szintre vinni. Azzal nincs gond, ha a hagyomány áll a céged előterében, mintsem a növekedés, ám a nyugattal ellentétben Kelet Európában egyelőre inkább a növekedésre kerül a fókusz, így a növekedés egy cégvezető számára valamiféle elvárássá válik. A növekedéshez pedig pénzügyi erőfeszítésre, de leginkább befektetett időre és energiára van szükség.

A növekedés folyamatában nem ritkán fordul elő az sem, hogy a cégvezetőnek engednie kell a szakmaiságából, esetleg a céghez fűződő személyes kötődéséből, annak érdekében, hogy a cég növekedjen.

Dezső Péter megvizsgálta, mit gondol a mesterséges intelligencia a növekedésről elméletben, kiegészítve az ő gyakorlati tapasztalataival:

  1. Az elmélet azt mondja, mindig kezdd a stratégiával. Dezső Péter szerint azonban nem attól fog növekedni a cég, hogy megnevezed a stratégiai növekedés célját vagy ha rizikókat elemzel. „A növekedést elsősorban az segíti, hogy ha őszintén látod, hogy hol vagy, és elhatározod, hova akarsz eljutni.” Az előadó külön kiemelte az őszinteséget, a legfontosabb ugyanis az, hogy szembenézz a jelenlegi helyzettel, felmérd, mit értél el, ennek során milyen lehetőségekkel éltél, esetleg melyeket szalasztottad el – ezek ugyanis motiválnak a jövőre nézve. Ennek folyamán ugyanakkor figyelni kell a technológiai, illetve humán erőforrások meglétére is, ne akarj túlteljesíteni, azzal dolgozz, ami a rendelkezésedre áll az adott pillanatban.
  2. Automatizálj és digitalizálj – írja az elmélet. Az automatizáció természetesen fontos, de a növekedésben nem prioritás – húzta alá Dezső Péter. A mikromenedzsment néha többet segíthet a növekedés pillanatában; olyan dologba éri meg először befektetni, aminek később lesz haszna. Azt azonban kiemelte, mindenképpen hagyj digitális naplót, jegyzetelj, ami segítheti a későbbi digitalizációt.
  3. Delegálj és építs csapatot! – szól a következő elméleti tanács. Valóban szükség van a megfelelő emberekre, de nem a delegálás a legfontosabb lépés növekedéskor – egészítette ki Dezső Péter.
  4. Képezd a kulcsembereidet, hogy vezetővé válhassanak, adj bizalmat!  A hangsúly azon legyen, emelte ki az előadó, hogy ösztönző, növekedést támogató csomagot adj az embereidnek. A cég struktúráját ugyanis a benne levőkhöz tudod alakítani, amíg a csapat kicsi, ezáltal majd a növekedést is személyre tudod szabni. „A cégen belül a saját embereidben olyan erőforrások vannak, amelyeket, ha dinamikusan kezelsz, a növekedés teher helyett előnnyé válik majd. Jegyezd meg ugyanakkor, egy időben minőséget és mennyiséget is fejleszteni nehéz.”
  5. „Üres lapra azt írsz, amit akarsz.” A kezdőkkel való munkában bár van rizikó, de előny, hogy a céges kultúrát könnyebben elsajátítják.
  6. „Kezdeményezésre, kritikára nyitottnak kell lenni a növekedés során.” – amellyel az előadó a gyakorlati tapasztalatai alapján is egyetértett.
  7. „Gondolkodj hosszú távon, mert a növekedés nem sprint, hanem maraton!” Ezzel ellentétben az előadó hangsúlyozta, a növekedés egy hosszú sprint, amely során folyamatosan haladni kell!
  8. Keresd a külső támogatásokat! Valóban kis ráfordítással nagy hasznot lehet szerezni. Pályázz, de ne építs rájuk! – egészítette ki.
  9. Utolsóként saját meglátásait közölte: „Kezdj el eladni! A növekedés alapja az eladás. Illetve ne ijedj meg a magasabb ligától!”

Megosztás

Facebook
Twitter
LinkedIn

Kapcsolodó hírek

Tekintse meg az alábbi cikkeinket is!

Kihívások hálójában

Bálint Csaba, a Román Nemzeti Bank Igazgatótanácsának tagjának előadása indította a januárt az RMKT Közgazdász