Az RMKT Kolozsvár Közgazdász Borklub évadnyitó eseményét Mostis Gergő vállalkozó, kulturális menedzser előadása indította, ahol azt az utat ismertette, amelyen az Alma kávézótól a sokak által kedvelt Planeariumig jutott. Mint azt hangsúlyozta, hamar rájött, kevésbé a kereskedelem, mint a közösségépítés érdekli, vállalkozásait e modell szerint építgette. Tapasztalt már kudarcot és bukást is, de fiatal vállalkozóként ezeket mind a hasznára fordította.
„Nem az érdekel, hogy sört adjak el, hanem hogy az én helyemen érezzék jól magukat az emberek”
Mostis Gergő filozófiát, reklámgrafikát, majd színművészetet tanult. Az első két szak elvégzése után munkába is állt, ám kihívást érzett arra, hogy ő ennél többre vágyik, izgalmasabb életet szeretett volna. Első kávézóját 26 évesen nyitotta, miután egy kocsmázás során rájött, a fiataloknak több hasonló teret kellene kialakítani. A vállalkozás indításakor, fiatalként csak a lehetőségeket látta, mint fogalmazott, kevés volt a bukás eshetősége. Megfelelő anyagi javak híján saját erőforrásait vetette be a kávézó kialakítására, ismerősök, barátok segítségét kérte. Ezen a helyen szembesült azzal, hogy nem is annyira a kereskedelem, sokkal inkább a közösségépítés, a kultúra érdekli. Így miután kávézója fél év után bezárásra kényszerült, a megszerzett tapasztalatait, új meglátásait egy következő vállalkozásba fektette.
Felismerni, hol a határ
Az ő nevéhez fűződik Nagyvárad első romkocsmájának, a Moszkvának a megnyitása is. Ennek helyszínére véletlenül, a városban sétálva talált rá – emlékezett vissza. Kezdetben csak egy termet vett bérbe, aztán szép lassan terjeszkedtek. Mint kifejtette, célja továbbra is az volt, hogy embereket hívogató programokat szervezzen, így kulturális rendezvények, koncertek, táncházak segítségével vonzotta be a vendégeit. Erdélyi események után kutakodva talált rá a fellépőire, főleg olyanokra, akik az országot elhagyva érintették a várost – így a kezdetekben nem feltétlenül fizetés fejébe, inkább szórakozásért cserébe álltak meg a kocsmájában. A vállalkozás beindult, az események egymást érték, ez a siker pedig elvakította, amit 27 évesen még nem tudott kellőképpen kezelni. „A személyiségem még nem volt kész arra, hogy alázattal, köszönettel nézzek az engem körülvevőkre.” Ezt felismerve pszichológushoz is fordult, és miután beismerte, kapcsolata a vállalkozásával toxikussá vált, három év után a háta mögött hagyta azt.
Önmagunkra figyelni, és megragadni a lehetőségeket
A következő időszakot önmaga tisztítására szánta, ekkor iratkozott be Kolozsváron a három éves színművészeti képzésre. A színi elvégzése után a Nagyváradi Partium Keresztény Egyetem kérésére egy következő vállalkozás indításába fogott, megnyílt a Litera kávézó. Az egyetemi rektor leváltása után azonban a kávézóra már nem volt szükség, ez egy hét után rögtön bezárásra került. Ezután következett a jelent is meghatározó nagy áttörés, a labdarúgó világbajnokság magyar közvetítésére alkalmas hely kialakítására kérték – a kellékek már megvoltak, a helyszínt biztosították, ekkor született meg a Planetarium Café, amely kezdetben a Szentegyház utcában található udvaron, majd belső térben működött. Ennek szerződése éppen a pandémia-időszak kezdetéig tartott, a korlátozások idejében alakították ki a ma ismert helyszínét.
Planetarium Budapest
A jövőre tekintve Gergő Budapesten szeretné bővíteni vállalkozását, mint elmondta, nagyon sok erdélyi fiatal, egyetemista választja a magyar fővárost, így célja „utánuk indulni”, nekik vinni egy kis otthont, illetve szeretné megmutatni az erdélyi kultúrát a Budapesten járóknak.
Mostis Gergő saját tapasztalatait átélve hangsúlyozta, ahhoz, hogy egyenes és emberséges vállalkozó, vezető legyen az ember, nagyon fontos a személyt elválasztani a vállalkozástól. Hozzátette, a kudarcot érdemes haszonra fordítani, a tapasztalatokat befektetni, és mindig előre haladni. Mindezek mellett pedig lényeges lépés a vállalkozásnak egy állandó arculatot biztosítani. Mindezekre természetesen befektetett időre van szükség, éppen ezért nyomatékosította, fiatal vállalkozóként a legkisebb a kudarc lehetősége, az embernek pedig elegendő idő jut a saját hibáiból tanulni.
A szakmai előadást ezúttal sörkóstoló követte, ahol a Bere á la Cluj kézműves söreit ízlelhették meg az érdeklődők. Az esemény partnere a Romániai Evangélikus Lutheránus Egyház.